Te ma kinek fizettél?
Kövesd a korrupció piaci árának alakulását!

Elrontott műtét után fizessek?

Budapest  | Dátum: 2013.11.28  | Kategória: Nem fizettem
Egészségügyi és szociális intézmények  | Kórházak, klinikák

Másfél hónappal ezelőtt elveszítettem a kisbabámat, aminek egy műszeres befejező műtét lett a vége. Sajnos aznap, mikor megműtöttek, épp egy szakorvos jelölt volt az ügyeletes abban a bizonyos kórházban, így a beavatkozás nem úgy sikerült, mint kellett volna. Hetekig fájdalmaim voltak, orvosról orvosra jártam, mire kiderült, hogy egy újabb tisztító műtétet kell végrehajtani. Ugyanennek a kórháznak a főorvosát ajánlották, akihez bejelentkeztem és egész gyorsan kaptam is időpontot. Miután a főorvos úrral egyeztettük a dolgokat, az előtérben az asszisztense megkérdezte, hogy ugye megbeszéltük a tanár úr tiszteletdíját. Én csak néztem, mivel egy állami kórház rendelésén voltam, még nem is a magánrendelésén, plusz ez a kórház rontotta el az előző műtétet, nyilván nem fogok fizetni. Miután látta a meglepődött arckifejezésemet, az asszisztens közölte, hogy nem területi beteg vagyok (miközben a papíromon egyértelműen látszott, hogy abban a kerületben lakom) és a doktor úr igen elfoglalt és elismert szaktekintély, ezt pedig egy ilyen kisműtétnél 50-60 ezer forinttal szokták honorálni. Megköszöntem a tájékoztatást és eljöttem.

A műtét napján egy nővérke jött értem és közölte, hogy a doktor úr látni kíván még a műtét előtt a szobájában. Feltette nekem ugyanazokat a kérdéseket, mint első alkalommal (vannak-e fájdalmaim, vérzés, láz, stb.), majd közölte, hogy a műtőben találkozunk. A műtét után ismét küldetett értem, én ismét a szobájában kötöttem ki. Megbeszéltük, hogy zajlott a műtét, ideadta a zárójelentést, én nagyon megköszöntem és eljöttem. Nem fizettem. Ha rákérdezett volna, valószínűleg megkérdeztem volna, hogy tud-e számlát adni.

Az utóbbi időben sajnos nagyon sok orvosnál megfordultam, és azt tapasztaltam, hogy a legjobb és legalaposabb orvosok hálapénz nélkül is elvégzik a dolgukat lelkiismeretesen. A magánrendelés díját nagyon szívesen kifizetem, de csúszópénzt, hálapénzt nem vagyok hajlandó adni. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy én soha senkitől nem kaptam még hálapénzt azért, mert elvégeztem a munkámat, pedig néha milliós üzleteket hozok össze és nem keresek sokkal jobban, mint egy orvos.

Bejelentés dátuma: 2013.12.03.  |  2674 megtekintés  |  8 hozzászólás

Hozzászólások

6 éve ( 17:00 )
Az asszisztensek is kapnak abból a borítékból pár %-ot, azért annyira lelkiismeretesek... Nagyon jól csináltad!

6 éve ( 01:46 )
A hálapénz sajnos egy szükséges rossz. Ma Magyarországon nem becsülik meg az orvosokat. Ahhoz hogy valaki orvos lehessen 6 év egyetemi, majd további 5 év postgraduális oktatásban kell részesülnie és akkor keres majd nettó 200.000 Ft-ot. Tehát 11 év tanulás után (ami persze utána sem fejeződik be, mert az orvostudomány napról napra fejlődik, szó szerint) 30 évesen ott van az ember, hogy nincs semmije "csak" a szakorvosi végzettsége. Cserébe vállahatatlanul sok beteget kell ellátnia, nincs megfizetve és megbecsülve (rendelőbe leköpik, megütik stb.) és nincsenek meg a tárgyi feltételek sem a gyógyításhoz. Amennyiben szeretne normális életszínvonalon élni, akkor bizony a 8 óra leteltével, mehet este 8-ig magánrendelni plusz hétvégén, de persze akkor a családot elfelejtheti. És azt még nem is említettem, mivel nincs elég kolléga ezért az ügyelet után nem lehet ám hazamenni, le kell dolgozni a következő napot is. Ezek után én nem csodálkozok, ha az orvos elfogadja a hálapénzt vagy ha inkább Nyugatra távozik, ahol a fizetés egy hajszállal magasabb. http://www.healthcare-salaries.com/physicians/gynecologist-salary (USA "avarage salary for a gynecologist is about $216.000 per year" = 216.000*210 =45.360.000 HUF/év)

6 éve ( 16:58 )
1. USA-ban az orvosi ellatas sulyos penzbe kerul, ha nem vagy szocialisan raszorulva kemeny penzt kell kifizetned a magan biztositoknak a zsebedbol, egyebkent nagyon sulyos szamlara szamithatsz korhazi ellatas eseten. 2. Magyarorszagon ingyen van mint a gyogyszer mint az orvosi ellatas. Nyugaton elek ahol az orvosi es korhazi ellatas allamilag nem tamogatott. Evi 9.500 eurot fizetek magan biztositasert (raadasul nincs minden benne es az ellatasok visszafizetesenek az osszege is korlatozva van, raadasul a gyogyszerert fizetni (nincs ra allami tamogatas) kell ami eleg borsos aron van) egy evre 4 fos csaladunknak. Viszont itt nincs halapenz, nem tudjak mi az es kokemenyen lesulyt a torveny az ezt megszegoknek. Kerdem en, mi a jobb, ingyen ellatas nemi halapenzert cserebe, vagy magan biztosito? Sokaig eltem Magyarorszagon es az ottani opcio sokal kevezobb mint a nyugati.

6 éve ( 20:26 )
Az unalomig ismetelt szamolgatasnak sok ertelmet nem latom, rengeteg tanult ember el meg a vilagon, akin emberek elete mulik es elethosszig kepzik magukat. Persze ettol meg sajnalatos, hogy az orvosok gyalazatos modon alulfizetettek, de nagy reszenek bizony esze agaban nincs otthagyni ezt a jol kitaposott halapenzes osvenyt, Ne is akarjon Amerikaba menni, nezzunk valami kozelebbit. Nemetorszagban egy nogyogyasz szakorvos fizetese ~ €5,000 (most neztem egy allasportalon), ugyan miert is mozdulna, ha also hangon odehaza minimum 2,000,000 HUF-t siman zsebbe tud tenni csak a fizetesen felul? Es akkor ez tenyleg also hang. Mert rendeljen csak heti 3 napot maganrendeloben, mondjuk csak 6 beteget lasson naponta, az 4 hetre 72 beteg, mondjuk atlag 10e Ft-tal szamolva 720,000. Legyen osszesen csak heti 2 szulese 100e halapenzert, az havi 800,000. Legyen mondjuk csupan 2 mutete hetente, atlag 60e-ert, ez ujabb havi 480e. Es mar ott is vagyunk 2 millional. Es ugye nem 10e Ft a maganrendeles (amin en 13 eve soha nem kaptam szamlat), nem 6 maganbeteget lat naponta, nem heti 2 szules es nem heti 2 mutet jut a praxisara. Es hat az altalaban "felaras" csaszart se szamoltuk, tovabba a gyogyszercegek "marketing ajandekait" sem. Es meg sorolhatnank. Emelhetik a beruket az egekbe is akar, akit bedaralt mar a rendszer, annak nem szamit. Lassan havi €10,000 hivatalos fizetesert sem eri meg kulfoldon dolgozni, ha ugyanennyit, vagy akar joval tobbet ossze bir -csunya szoval elve- haracsolni feketen idehaza is. Persze nem kenyelmesen, de ketsegkivul feketen es legtobbszor kiszolgaltatott emberek lehuzasabol megszerezve. Nem sajnalom toluk, csak ezt az oldalat senki nem emlegeti a tortenetnek.

6 éve ( 18:51 )
Ha ennek a 2 milliónak csak a fele is igaz lenne nem menekülnének el az orvosok innen. A bejelentéshez: ha valaki főorvossal akarja műttetni magát az + szolgáltatás fizessen. Ha elmegyek 1 étterembe és sült krumplit fizetek nem verem az asztalt, hogy bélszínt hozzanak, mert fizettem (jah sült krumplit).Lehet aznap pihenőnapja volt és nem kapott a műtétért 1 fillért sem . A TB-t pedig azért fizetjük, legyen az időseknek nyugdíjuk, legyen gyes stb. Az orvosok nem tehetnek róla, hogy nem fizetik ki sem a túlórájukat és sokszor az ügyeletüket sem + pihenőnapon ingyen dolgoznak. Még 1 kiegészítés nőgyógyász főorvos fizetése Németországban 8000 euróról indul felfelé + ügyelet és egyebek.

6 éve ( 12:26 )
Nem. Ez az az eset, amikor kérek egy adag krumplit, azt kihozzák szénné égetve és elsózva, majd közlik, hogy ha nem akarok éhen halni, akkor fizessem ki a bélszínt.

6 éve ( 15:55 )
Nem sok értelme van, ha a hozzászólások nem nevezik meg a kórházat. Az, hogy mindenféle emberek, orvosok vannak, úgyis tudjuk. Annak lenne értelme, ha tudnánk, melyik kórházakat, orvoskat kell elkerülni, és őket is csak az motiválná normálisabb viselkedésre.

6 éve ( 22:02 )
A fizettem.hu célja, hogy feltérképezzük a mindennapi korrupció helyzetét Magyarországon, nem az, hogy egyedi eseteket derítsünk fel. Ezért számunkra az a fontos, hogy megértsük a korrupció működését, trendeket lássunk, és idővel megváltoztassuk a dolgok menetét. A személyes adatok ehhez nem sokban járulnak hozzá, viszont potenciális pereket vonhatnak maguk után. Ha segítséget szeretnél egy korrupciós üggyel kapcsolatban, írj nekünk a Kapcsolat oldalon kereszül vagy a fizettem@atlatszo.hu címre, vagy keresheted a Transparency International jogsegélyszolgálatát a www.merjtenni.hu oldalon keresztül. Fizettem.hu adminisztrátor

Új hozzászólás

Image CAPTCHA
Gépeld be a képen látható karaktereket!