Te ma kinek fizettél?
Kövesd a korrupció piaci árának alakulását!

azt hittem, nem fogadja el

Baranya  | Dátum: 2010.01.10  | Kategória: Fizettem 30 000 Ft
Egészségügyi és szociális intézmények  | Kórházak, klinikák

***** történt súlyos balesetem és a kórházból való kikerülésem utáni első kontroll vizsgálaton édesapám, aki elkísért mondta, hogy fog pénzt adni az orvosnak. Tehát a sürgősségi műtétem és a kórházi ellátásom előtt nem kapott pénzt. Bár az orvosnak elég nyers a modora, de igazából kedves és udvarias volt velem enélkül is, valamint mindenkitől nagyon jókat hallottam róla. Ezért volt az, hogy viszonylag nagy meggyőződéssel mondtam édesapámnak, hogy szerintem nem fogja elfogadni, és hogy lehet, hogy nem kéne ezzel megsértenünk. Tévedtem. Azt azonban el kell mondanom, hogy semmiféle utalást nem tett rá, hogy igényelné a dolgot, lelkiismeretesen ellátott nélküle is. Valamint a következő műtétem alatt és után is, bár akkor már nem adtunk neki pénzt.
(Ez a történet arra is jó példa, hogy bár az orvos nem is kérte, édesapám mégis úgy gondolta, hogy kéne naki adnia, tehát hogy az emberekben mennyire benne van ez a reflex, hogy az orvosnak adni kell, vagy ebben az esetben, még inkább, hogy apám így látta biztosítottnak azt, hogy mindent megtesznek értem.)

Bejelentés dátuma: 2014.01.10.  |  1455 megtekintés  |  0 hozzászólás

Új hozzászólás

Image CAPTCHA
Gépeld be a képen látható karaktereket!